az esti kornélt 2006 nyarán alapította néhány mezőtúri fiatal egy önkényesen próbateremmé átalakított mélygarázsban. októberben már koncerteztünk, amely zajos volt, talán kellőképpen szörnyű is, de szép lassan kiismertük egymást, az egymás után születő saját dalok és közönségünk visszajelzései hatására pedig mielőbbi célunkká vált saját hangunk megtalálása.

a következő évben első szárnypróbálgatásaink lenyomataként elkészítettünk két házilag felvett demoanyagot, amelyeken 4 - 4 saját szerzemény kapott helyet. az utóbbi címadó dalából, a panodrámából videoklip is készült vad róbert rendezésében. közben egyre többet koncerteztünk, mostmár nemcsak a környéken, hanem a fővárosban is. néhány doboscserét követően ez év végére összeállt a jelenlegi felállás.

2008 a tehetségkutatók éve volt. szentesen kvázi elsők lettünk, tatabányán különdíjasok, novemberben pedig a borsodi zenei fesztiválok tehetségkutatójának nyerteseként továbbjutottunk az international live award bécsi középdöntőjébe, amely a következő év húsvétján került megrendezésre. így locsolkodni nem mehettünk, viszont értékes tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak.

2009 mindenképp fontos év számunkra. egyrészt megadatott a lehetőség olyan zenekarok társaságában koncertezni, mint a kiscsillag, a hs7 vagy a pál utcai fiúk. másrészt ezen a nyáron felvettük első nagylemezünk anyagát. mindeközben a nyári fesztiválok színpadjain is bizonyíthattunk (pannónia fesztivál, fishing on orfű, hegyalja, efott, szin).

első nagylemezünk, az "egytől egyig" 2009 novemberében jelent meg a megadó kiadó gondozásában. nem sokkal az album megjelenése után a kispál és a borz őszi turnéjának vendégeként szerepeltünk többek között a petőfi csarnokban, valamint a corvintetőn hivatalosan is megtartottuk első lemezbemutatónkat.

idén tavasszal elkészült második videoklipünk a ki van kint? című számunkra (ugyancsak vad robi rendezésében), közben születnek az új dalok. nyáron sok egyéb helyszín mellett a sziget fesztivál nagyszínpadán láthattok minket a kispál és a borz vendégeként a zenekar búcsúkoncertjén.